Menü

A muhammara magyarul! Házi lepénnyel

A muhammara a szíriai konyha egyik hagyományos fogása, valójában egy diós sültpaprika krémet takar. Egyre népszerűbb ételnek számít mifelénk is, nem is véletlenül, hisz egyszerűen felejthetetlen gasztronómiai élményt nyújt. Aki egyszer megkóstolja, örökre beleszeret. Egy szépséghibája van csak a dolognak: kissé macerás az elkészítési folyamat, hisz a paprikákat meg kell sütni, ki kell hűteni, a héjukat lehúzni, stb. Egy sima hétköznap este tehát nem ez az első étel, ami eszembe jut, ha főzni kell. Vagyis nem ez volt. Eddig. A Kanálka Paprikakrémje megoldotta a gondot, hisz karamellizált kápia paprika krémet rejt az üveg, tehát a muhammara készítés macerás részét egy az egyben kihagyhatjuk. Semmi mást nem kell tennünk, csak az összetevőket összeturmixolni, tehát a muhammaránk mostantól 2-3 perc alatt elkészül. :)
 

Muhammara Kanálka paprikakrémmel

 

Kenyérre kenve szendvicsalapként vagy mártogatósként használva chipsz-szel, tortillával, zöldséghasábokkal is isteni, de ha van egy kicsit több időd, próbáld ki hozzá ezt a rizslisztes-fekete szezámos lepénykenyeret, mert nagyon jól harmonizál a paprikakrémmel.
 

Hozzávalók 3 adaghoz

A muhammarához:

  • 1 üveg Paprikaszósz (vagy chilis verzióban a pikáns Zöldfűszeres Paprikakrém)
  • 3 marék dió
  • 2 kávéskanál füstölt pirospaprika
  • 2 kávéskanál szegfűbors
  • 1 csapott kávéskanál őrölt koriander
  • 1 púpos kávéskanál római kömény
  • 1 késhegynyi chilipehely
  • A lepényhez (5-6 db):
  • 10 evőkanál rizsliszt
  • 2 evőkanál fekete szezámmag
  • 1 evőkanál útifű maghéj
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna
  • 2 kávéskanál só
  • 1 csapott evőkanál római kömény
  • 1 evőkanál almaecet
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 150 ml langyos víz

A muhammara:

A diót egy nagy késsel elnagyoltan darabold fel, csak annyira, hogy a mixer könnyebben elbírjon vele, majd az összes összetevőt addig turmixoljuk Kanálka adalékmentes paprikakrémmel, míg sűrű, krémes masszát kapunk. Ekkor egy tálkába tesszük a muhammarát, és ízlés szerint zöldfűszerekkel, chilipehellyel megszórva tálaljuk.

A lepények:

A száraz összetevőket egy keverőtálban elkeverjük egymással, majd hozzáadjuk az ecetet és az olajat, és fokozatosan adagolva, folyamatosan gyúrva hozzáadjuk a langyos vizet. Akkor jó a tészta, ha összeáll egy szép kis bucivá, és elválik a keverőtál falától. Rövid ideig pihentetjük (elég neki 5-10 perc is), majd egyforma, kisebb alma méretű golyókat gyúrunk belőle. Egy serpenyőbe pár csepp olajat cseppentünk, és felforrósítjuk. Két fólia közé tesszük az első golyót, és egy vágódeszkát teszünk a tetejére, majd erőteljes nyomással kilapítjuk a golyót a deszka segítségével. Szép vékony, kb 1-1,5 mm magas lepényt kapunk, Mindkét oldalát aranybarnára sütjük, majd jöhet a következő. Ebből a mennyiségből kb 5-6 db lepény lesz. Ezeket felvághatod háromszög alakú darabokra, de tálalhatod egészben is, ahogy jobban tetszik.
Jó étvágyat!  smiley

Keresés